Pár pillanat...

Fáj a gondolat,
Hogy elveszítettelek,
Mert tiszta szívemből,
Téged szerettelek.

Szeretlek most is,
Szeretni is foglak,
De nem lesz sajnos kinek,
Ilyen szépet mondjak.

Hiányzik mosolyod,
Mi erőmet adta,
De szíved kívánsága,
Tudásom meghaladta.

Nem érzed azt,
Hogy én kellenék neked,
Vagy azt,hogy együtt,
Kéne legyek veled.

Hiányzik a szemed,
Miben örömmel vesztem el,
S ez az érzés egyhamar,
Tudom...Nem enged el...

Egyetlen pillantás,
Egyetlen pillanat,
Mitől nem feledem soha,
Milyen volt veled a pirkadat.

Hiányzik a csókod,
Ami teljesen megszédített,
De Téged ez a kapcsolat,
Mégis megrémített.

Úgy éreztem közelebb,
Kerültem egy lépéssel,
Rossz flash volt csupán,
S tele maradtam kérdéssel.

/majd ide jön a refrén,ami még nincs meg:)/

Így van ez rendjén,
Így lesz talán jobb neked,
Nem kell magad lekötnöd,
S élheted az életed.

Remélem,hogy egyszer,
A távoli jövőben,
Lesz még részünk együtt,
Rengeteg örömben.

Álmaimban addig is,
Szívünk újra szárnyal,
Kitartunk egymás mellett,
Szemben úszva az árral.

Reggelente kereslek,
De sehol nem talállak,
Pedig attól boldog lennék,
Hogy egy pillanatra látlak.

Nem olyan nagy kérés,
Én is csak boldogságra vágyom,
S,hogy veled élem át,
Ez minden egyes álmom.

Ezt már nem fogjuk megtudni,
Hogy milyen is lett volna,
Már csak a nevedet,
Írom bele a porba.

Ha később vissza jönnék,
Írásom nem találnám,
Mert a szél elszállt vele,
Ahogy Te is magányt hagytál rám.

Emlékek csupán,
Miket soha el nem feledek,
Életem legrosszabb döntése,
Hogy akkor elengedtelek.

Nem érintesz többé már,
S csókodat sem érzem,
Mert megtörtént velünk,
Mitől mind végig féltem.

Elhagytál örökre,
Magamra maradtam,
Elmentél nélkülem,
Pedig csak veled lenni akartam.

Éjjelente mindig,
Felnézek az égre,
Nem gondolok másra,
Csak a jóra és a szépre.

Amit közösen átéltünk,
S újra ezt kívánom,
De szembesültem azzal,
Hogy már véget ért az álom...

/majd ide jön a refrén,ami még nincs meg:)/

Elmosódott minden,
Miről azt gondoltam lényeg,
Amióta elmentél,
Máshogy ragad fel a bélyeg.

Máshogy fúj a szél is,
Más illata van a virágnak,
Üvölteném...SZERETLEK,
Neked és a világnak.

De túl késő már minden,
Ez egy befejezetlen festmény,
Hogy mi is lehet rajta,
Az egy megfejtetlen rejtvény.

Talán csak mi ketten,
Ahogy karjaimban tartalak,
Rád nézve azt gondolom,
Hogy a szívembe zártalak.

Talán az,hogy éppen,
Száz felé roppantasz,
S szívem közepére,
Egy nagy lyukat robbantasz.

Nem marad más hátra,
Csak szétszóródó szilánkok,
Összerakni nem tudom,
Hát segítségért kiáltok.

Várva a percet,
Hogy valaki megálljon,
S apró darabjaiból,
Egészet kreáljon.

Az idő,mint végtelen,
Választ ad mindenre,
S talán majd gyógyír lesz,
Összetört szívemre.

S,ha vége lesz az egésznek,
Kiderül csak álmodok,
Kezeddel a kezemben,
Boldogan távozok.